Megnyíltak az új innovációs pályázatok

2010 nyarán a Kormány a kutatás-fejlesztés és az innováció finanszírozása terén is súlyos helyzetet, nagyarányú, fedezet nélküli elkötelezettségeket örökölt. Az elkötelezettségek kezelése, valamint a kutatás-fejlesztési intézmény- és finanszírozási rendszer átalakítása 2012-ben azonban már lehetővé tette, hogy állami forrásból támogatott pályázatok jelenhessenek meg. Így idén összesen 74,6 milliárd forintnyi támogatásra nyújthatnak be pályázatot a hazai vállalkozások, egyetemek és kutatóintézetek.

A 2012 első félévében megjelenő pályázatok célja:

  • a nemzetközi és európai uniós programokban való magyar részvétel elősegítése (5,5 milliárd forint)
  • kis-, közepes és nagyvállalatok K+F+I projektjeinek támogatása (28,3 milliárd forint),
  • vállalkozások technológiai fejlesztésének felgyorsítása (23,3 milliárd forint), valamint
  • vállalatok, egyetemek és kutatóintézetek K+F+I együttműködésének támogatása (17,5 milliárd forint).

A pályázatok forrása egyrészt a Strukturális Alapokból érkező támogatás (GOP, 38,6 milliárd forint), másrészt - állami támogatásként - a Kutatási és Technológiai Innovációs Alap (KTIA, 36,0 milliárd forint). A pályázatok a két forrás összhangját teremtik meg azzal, hogy KTIA forrásból a GOP pályázatokkal azonos tartalmú pályázatok is megjelennek a közép-magyarországi régió pályázói számára, illetve olyan új GOP pályázatok is megjelennek a kohéziós régiókban, amelyek azonos tartalmúak a KTIA forrásból finanszírozott pályázatokkal.

A KTIA forrásból 2012. március 30-án elsőként öt új pályázat jelent meg:

  • három pályázat az európai uniós kutatás-fejlesztési programokban való magyar részvételt támogatja (összesen 1,4 milliárd forint),
  • egy pályázat a nagyvállalatok K+F+I projektjeit segíti a közép-magyarországi régióban (6 milliárd forint),
  • egy további pályázat pedig a kis- és középvállalkozások piacorientált K+F projektjeit támogatja a közép-magyarországi régióban (6 milliárd forint).

A pályázati felhívások megtekinthetők a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség illetve a Magyar Gazdaságfejlesztési Zrt. honlapján. Az NFÜ és a MAG Zrt. ügyfélszolgálati munkatársai részletes tájékoztatást nyújtanak a pályázati felhívásokkal kapcsolatos kérdésekben. A Nemzeti Innovációs Hivatal az Pont Inno ügyfélszolgálati irodájával nyújt szakmai segítséget az érdeklődő pályázóknak.

A most meghirdetett pályázatokon kívül további tizenegy pályázat jelenik meg 2012 első félévében.

Aktuális

Az uniós pénzeken túl is van eszköz a hazai beruházások támogatására

2026.10.12.

A befektetésösztönzés eszköztára akkor is kínál lehetőségeket a magyar vállalatoknak, ha az uniós forrásokhoz való hozzáférés korlátozott. Az EKD-támogatások és az adókedvezmények a középvállalatok fejlesztéseit is segíthetik, de a cégeknek időben kell megtervezniük a beruházásaikat és a hozzájuk kapcsolódó vállalásaikat.

Tovább »
Események
Október 2026
HKSzeCsPSzoV
   1234
567891011
1213141516
17
18
19202122232425
262728293031