Harmadával csökkenthetik idén kutatás-fejlesztési költségeiket a hazai vállalatok

A közlemény szerint az ezredforduló óta több, mint hatszorosára nőtt Magyarországon az állami kutatás-fejlesztési (K+F) ráfordítások összege. A kormány 2021-ben 182 milliárd forintot szán hazai forrásból K+F-re, ebből a vállalatok számára pályázatokon keresztül 76 milliárd forint érhető el.

"Még sosem álltak rendelkezésre olyan nagy mértékű pénzügyi források az innováció fellendítésére Magyarországon, mint amiket a kormányzat jelenleg biztosít a piaci szereplők számára. Eljött az idő, hogy az eddig hezitáló cégek is belekezdjenek a jövőbeni növekedésükhöz nélkülözhetetlen újítások megvalósításába" - hangsúlyozta Birkner Zoltán, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal elnöke a közlemény szerint.

A kutatásfejlesztés támogatását célzó adókedvezmények egy jelentős része az üzemi eredményt növeli. Ide tartoznak a vissza nem térítendő készpénz támogatások vagy a csökkentett személyi jellegű ráfordítások. A kedvezmények másik része csökkenti a fizetendő adókulcsokat, mint a K+F költségek dupla levonásának lehetősége a társasági adóból, illetve az egyszeri levonás a helyi iparűzési adóból és az innovációs járulékból. Ezen kedvezmények akár 2015-től visszamenőleg igénybe vehetőek. A két típus megfelelő kombinálásával a cégek kutatás-fejlesztési költségeiknek több, mint 30 %-át is megtakaríthatják - áll a közleményben.

Kocsis Zsolt, az EY adótanácsadási partnere pedig azt emelte ki: a cégeknek érdemes felpörgetniük kutatás-fejlesztési tevékenységüket. Ez nemcsak az elérhető pályázatok és adókedvezmények miatt fontos, hanem azért is, mert az ebből származó eredmények már középtávon versenyelőnyt biztosítanak a piacon.

Forrás: https://nkfih.gov.hu/

Aktuális

Az uniós pénzeken túl is van eszköz a hazai beruházások támogatására

2026.10.12.

A befektetésösztönzés eszköztára akkor is kínál lehetőségeket a magyar vállalatoknak, ha az uniós forrásokhoz való hozzáférés korlátozott. Az EKD-támogatások és az adókedvezmények a középvállalatok fejlesztéseit is segíthetik, de a cégeknek időben kell megtervezniük a beruházásaikat és a hozzájuk kapcsolódó vállalásaikat.

Tovább »
Események
Október 2026
HKSzeCsPSzoV
   1234
567891011
1213141516
17
18
19202122232425
262728293031