A legfontosabb politikai döntések túl hosszú ideje figyelmen kívül hagyják a területi különbségeket, és ennek gazdaságaink, a társadalmaink szerkezete és demokratikus rendszereink látják kárát. Itt az ideje, hogy ezen változtassunk.

Most kezdődik „a koronavírus utáni korszak” harmadik éve. Nem túlzó, ha jelenünket új korszaknak minősítjük: életünk felfordult, súlyos gazdasági károkkal nézünk szembe, a távmunkavégzés általánossá vált és mélyreható társadalmi változások mennek végbe. Az európai szintű határozott együttes fellépés hozzájárult a társadalmi és gazdasági károk mérsékléséhez, és ösztönözte a helyreállítási folyamatot.

A válság azonban nagyon egyenlőtlenül érinti az egyes régiókat és társadalmi csoportokat.

Felmerül a kérdés, hogy „aszimmetrikus helyreállítással” kell-e számolnunk? A helyreállítást követően pedig nagy horderejű átalakulásra kerül sor: felgyorsul a zöld gazdaság és a tudásalapú társadalom felé való elmozdulás. Ebben óriási lehetőségek rejlenek – új iparágak, új munkahelyek jönnek létre –, de nem minden régió áll készen az előnyök kiaknázására. Lemaradnak-e egyesek az új gazdaságban?

A tényekkel, számadatokkal és elemzésekkel bőségesen alátámasztott 8. kohéziós jelentés egyedülálló lehetőséget kínál e kérdések megválaszolására. Összetett képet fest az európai régiók és városok helyzetének az elmúlt évtizedekben bekövetkezett jelentős javulásáról, de a jelenlegi nehézségekről és a jövőbeli kihívásokról is.

Általánosságban elmondható, hogy az EU keleti régiói szembetűnően felzárkóztak az Unió többi részéhez, ugyanakkor egyes területeken továbbra is jelentős hiányosságok állnak fenn. Ezek a régiók a költségelőnyt és az infrastrukturális beruházásokat, azaz a növekedés olyan mozgatórugóit használták ki, amelyek idővel lelassulnak. Jól példázza ezt a számos közepes jövedelmű és kevésbé fejlett régió különösen Dél- és Délnyugat-Európában, ahol tartós stagnálás vagy relatív gazdasági hanyatlás tapasztalható.

E fejlődési csapda elkerüléséhez a kormányzás, az oktatás, az innováció és az üzleti környezet terén célzott szakpolitikákra van szükség.

E beruházások jelentősége meghatározó a jövő, a zöld és digitális átállás szempontjából. Az új gazdaság új munkahelyek, versenyképesebb vállalkozások és a szolgáltatásokhoz való jobb hozzáférés ígéretét hordozza. Szemtanúi lehetünk ugyanakkor egy innovációs szakadék megnyílásának: a fejlett területek előretörnek, a kevésbé fejlett és közepes jövedelmű régiók pedig elmaradnak az uniós átlagtól. Hasonló különbségek mutatkoznak a zöld átállásban is, ahol a gazdasági specializáció különbségei miatt egyes területeknek sokkal hosszabb utat kell megtenniük a klímasemlegesség felé, mint másoknak.

Mindez egy csendes, de feltartóztathatatlan változás, a népesség idősödése – és többnyire zsugorodása – mellett zajlik. Szinte minden régióban csökken a gyermekek, a tizenévesek és a munkaképes korú felnőttek száma, míg a 65 év felettiek száma gyorsan növekszik. Ez a folytatódó tendencia jelentős következményekkel jár az iskolarendszerre, a munkaerőpiacra, a nyugdíjrendszerre és az egészségügyre nézve.

Megfelelő szakpolitikák nélkül mindezen – digitális, ökológiai, demográfiai – átalakulások új területi és társadalmi szakadékok kialakulásához vezethetnek.

Európa nem engedheti meg magának, hogy egyes területeket hátrahagyjon. A méltányos átmenet biztosítása érdekében három fő intézkedés mellett érvelnék.

Először is, a beruházások döntő fontosságúak. Ez kihívást jelent, mivel a közberuházások még nem érik el a 2008 előtti szintet. Az elmúlt évtized nehéz időszakában a kohéziós beruházások jelentősége egyre nőtt, és gyakran döntő fontosságúvá váltak. A jelentés becslése szerint a 2014–20-as programok akár 5 %-kal növelték az egy főre jutó GDP-t a kevésbé fejlett régiókban. A Covid19-válságra adott válaszként az elkövetkező években a NextGenerationEU és a kohéziós politika példa nélküli pénzügyi eszközöket biztosít. Együtt kell működnünk Európa régiói érdekében.

Másodszor, minden szakpolitikának fel kell elevenítenie az egyes területekhez tartozás érzését. Minden szakpolitikának – horizontális politikáknak, helyreállítási eszközöknek – vannak területi hatásai, és efelett nem hunyhatunk szemet. A kohéziós politika önmagában nem képes összetartó gazdaságokat és társadalmakat biztosítani. Más európai és nemzeti szakpolitikáknak is mérlegelniük kell regionális hatásaikat. Más szóval minden releváns szakpolitikába be kell építeni a regionális szempontú vizsgálatot és a „ne árts a kohéziónak” elvet. A legfontosabb politikai döntések túl hosszú ideje figyelmen kívül hagyják a területi különbségeket, és ennek gazdaságaink, a társadalmaink szerkezete és demokratikus rendszereink látják kárát. Itt az ideje, hogy ezen változtassunk.

Harmadszor, több többszintű kormányzást kell megvalósítanunk. A helyi szakpolitikákban helyi partnerekre van szükség: a különböző kormányzati szinteknek együtt kell működniük a kormányzás megerősítése, a bevált gyakorlatok bevezetése, az innováció terjesztése és testreszabott szakpolitikák végrehajtása érdekében. A kohéziós politika biztosítja a keretet ahhoz, hogy mindezen elemeket a megfelelő területi léptékben kombináljuk.

A 8. kohéziós jelentés kiváló alapul szolgál a politikai döntéshozók, az érdekelt felek és a polgárok számára a közös gondolkodáshoz. A zöld, digitális és demográfiai átállás során hogyan biztosíthatjuk, hogy egyetlen terület se maradjon le, hogy egyetlen terület se érezze úgy, hogy megfeledkeztek róla? Az erre a kérdésre adott válaszok fogják meghatározni Európát egy generáció számára, és együtt kell keresnünk őket. Legyen 2022 „a kohézió új korszakának” első éve!

Forrás: www.portfolio.hu