105 milliárddal több EU-pénz jut gazdaságfejlesztésre

A napokban megjelent kormányhatározatban (1859/2016. (XII. 27.) Korm. határozat) a GINOP Éves Fejlesztési Keret (ÉFK) módosításával a keretösszeg több mint 100 milliárd forintos megemelésével 17 új pályázati felhívás megjelenéséről is döntött a kormány. Így a GINOP keretében a mostani ciklusban összesen 114 pályázati felhívás jelenik meg 2430 milliárd Ft értékben.

A főbb változások:

·   A kormány számára kiemelten fontos a mikro-, kis- és középvállalkozások versenyképességének javítása, így 3 új felhívás is megjelenik. Az egyik a vállalkozások ipari digitalizációhoz (IPAR 4.0) kapcsolódó fejlesztéseit fogja támogatni 5 milliárddal. A másik pedig a logisztikai szolgáltatások igénybevételét 5,5 milliárd forinttal támogatja majd. Továbbá elérhető lesz még az "Ipari inkubációs szolgáltató központok létrehozása az Irinyi Terv újraiparosítási céljainak megvalósításához kapcsolódóan" című felhívás is, összesen 3,36 milliárd forintos keretösszeggel jövő márciustól.

· A fiatalok vállalkozóvá válásának támogatására két pályázati felhívás jelenik meg 2017. júniusában összesen 20 milliárd forintos keretösszeggel.

·   A foglalkoztatás további javítására az új ÉFK alapján több mint 40 milliárd forint többletforrás jut és 8 új felhívás jelenik meg a GINOP keretében. A pályázatok között van, ami az alternatív munkaerő-piaci szolgáltatásokat támogatja, képzéssel és mentorálással ösztönzi az álláskeresők, illetve jogszerű foglalkoztatást célzó szolgáltatásnyújtás támogatása, munkavállalók mentális egészségének fejlesztése, leépítések megelőzése és kezelése, társadalmi célú vállalkozások ösztönzése, illetve munkaerő-piaci alkalmazkodóképesség fejlesztését célzó tematikus projektek támogatása is.

· Egy új turisztikai pályázati felhívás is megjelenik, amely a turisztikailag frekventált térségek integrált termék- és szolgáltatásfejlesztését fogja segíteni közel 22 milliárd forinttal.

· Pénzügyi eszközök területén is van változás, az álláskeresők és fiatalok vállalkozóvá válásának támogatása érdekében elérhető lesz kombinált hitel, csak úgy, mint a társadalmi célú vállalkozások ösztönzésére, összesen 13 milliárd forint értékben.

Forrás: www.portfolio.hu

Aktuális

Az uniós pénzeken túl is van eszköz a hazai beruházások támogatására

2026.10.12.

A befektetésösztönzés eszköztára akkor is kínál lehetőségeket a magyar vállalatoknak, ha az uniós forrásokhoz való hozzáférés korlátozott. Az EKD-támogatások és az adókedvezmények a középvállalatok fejlesztéseit is segíthetik, de a cégeknek időben kell megtervezniük a beruházásaikat és a hozzájuk kapcsolódó vállalásaikat.

Tovább »
Események
Október 2026
HKSzeCsPSzoV
   1234
567891011
1213141516
17
18
19202122232425
262728293031